A „mindent megtudni X-ről” megfogalmazással kezdődő vizsgálódás egy olyan mappával ér véget, amelyet senki sem tud használni. A vizsgálódás egy olyan kérdéssel kezdődik, amely elég szűk ahhoz, hogy egy válasz eldöntse — és, ami döntő fontosságú, elég szűk ahhoz, hogy a válasz nem lehessen.
„Ennek a hajónak a lajstromozott tulajdonosa ugyanaz a vállalat, mint amelyik a kikötői szerződéssel rendelkezik?” — ez kérdés. Két lehetséges válasza van, és mindkettő hasznos.
„Mit titkol ez a személy?” — ez nem kérdés. Már feltételezi a saját válaszát, és mindent, amit ezután találnak, ennek megerősítéseként fognak értelmezni. Ez nem jellemhiba; mindenki figyelme így működik, ezért kell helyette a struktúrának elvégeznie ezt a munkát.
Ezután, sorrendben:
- Írja le a kérdést, mielőtt bármit megnézne.
- Írja le, mi számítana válasznak mindkét esetben.
- Útközben rögzítsen minden forrást, a dátummal és azzal együtt, hogy mit tartalmazott.
- Álljon meg, amikor a kérdésre választ kapott, akkor is, ha a válasz nem.
Ezt hagyják ki az emberek a leggyakrabban. Egy leállási feltétel nélküli vizsgálódás addig tart, amíg valaki el nem fárad, és amit létrehoz, az megállapítás helyett egy halom.