A félelmetes esemény utáni reakciók normálisak. Alvászavar, az esemény újra és újra lejátszódása, ingerlékenység, kimerültség, megriadás hétköznapi zajoktól, az, hogy valaki nem akar róla beszélni, vagy csak erről akar beszélni. Az idegrendszer így reagál egy fenyegetés után; ez nem annak a jele, hogy valami baj lenne az illetővel.
Ami segít, és nem bonyolult. Alvás, étel és víz a szokásos időpontokban. Rendszer, még ha csak egy kis része is. Társaság. Valami, aminek látható eredménye van. Kevesebb hír, meghatározott időpontokban, nem pedig folyamatosan.
A gyermekek másképp mutatják. — Ragaszkodóbbá válnak, visszaesnek olyan dolgokban, amelyeket már tudtak, fáj a hasuk, játékban újrajátsszák az eseményt. A rendszeresség és az őszinte, rövid válaszok többet érnek a puszta megnyugtatásnál.
Mikor kérjünk segítséget? Ha több hét után sem enyhül, vagy akadályoz valakit a munkában, az alvásban vagy az önmagáról való gondoskodásban, akkor eljött az ideje, hogy beszéljen egy orvossal. Mondja el, mi történt; ez fontos.
És pótoljuk a készleteket. Töltsük fel a vizet, pótoljuk, amit a táskából felhasználtunk, töltsük fel a hordozható akkumulátort, ellenőrizzük a zseblámpát. Az esetet közvetlenül követő időszak az az egyetlen alkalom, amikor mindenki egyetért abban, hogy ezt érdemes megtenni — és a második esemény, ha bekövetkezik, általában még azelőtt megérkezik, hogy az üzletek újra feltöltötték volna készleteiket.